TRÓPUSI TÁJ

A folyó álmosító mágiája
az út monoton nyugalmába árad,
a táj távolát elmossák az árnyak
az ürességbe lassan szerte-szállva.

A nádkunyhót elrejtik mély homályba
a lombok és a tömött kusza ágak;
leng és lehull az alkony mint a bánat:
mint áttört csipkére nézek a tájra.

Vénusz lángja kigyúl a tiszta térben.
Az alvó áron csónak tör előre
gyors csapások biztos lendületével,

s a nyugvó nap a nedves víztükörre
új égboltot kovácsol fellegével:
izzik mély rózsaszíne, sűrű zöldje.