AZ UTOLSÓ INKA SZÓL

A Pichincha szoknyájáig futottam,
hol ágyútűz nem éri föl hatalmad,
hogy éljek mint a kóbor, mint az izzó,
mint a szabad nap.

Nap Atya, halld! Porban hever már Manko
trónusa. Gyalázatba taszíttatnak
szent oltáraid. Csak én emellek
égig, szabadnak!

Nap Atya halld! Nem süthet bélyeget rám
martalóc-nép, nem fűzhet szíjra rabnak;
magam megölni jöttem, hogy halottan
szabad maradjak.

Még láthatsz engem messzi tengeredről,
mikor alámerülsz rőt sugarakkal,
a tűzhányó csúcsán ülök, fivéred,
számon szabad dal.

Csak holnap, mikor kigyúl láng-fejéked
s a mennyboltot hasítod, mint arany kard,
ragyog föl első sugaradra sírom,
a szent, szabad hant.

Odatelepszik a mennyei kondor,
a kondor, kinek hegycsúcsaid adtad;
fiókát költ és fölépíti fészkét,
a névtelen, szabad vad.