VAD IDILL

            III

Az átkozott mezőn, hol síri pára
szibilla-jóslata okozza veszted,
alakod karcsú szobrát fölmereszted
s domborműként feszülsz a láthatárra.

Fölzeng a homok dűnéibe zárva,
fölzeng a szél, mennyei hangja reszket,
s ajkát, melyre a köd függönyt eresztett,
egy végtelen, magányos csókra tárja.

Estét villant szemed, fekete dárdás;
fekete szenvedély és szemrehányás
merő húsomba és elmémbe ütve;

s a haldokló napra vont szemfedőkből
hatalmas szélvészként lassan lebeg fől
olthatatlan indián hajad üszke.